2025.05.15-én tartotta meg éves közgyűlését a Magyar Atlanti Tanács a Magyar Tudományos Akadémia székházában, a rendezvény Csóti György, a MAT elnöke köszöntőjével vette kezdetét.
Az ülés kiemelt pillanata és nyitánya a már hagyományossá vált, Antall József-díj átadása volt. Idén a Magyar Atlanti Tanács ezt Gulyás Gergelynek ítélte oda, amelyhez Németh Zsolt alelnök mondott laudációt. A díjat az Atlanti Tanács nevében Csóti György és Gyarmati István főtitkár nyújtotta át.

A közgyűlés hivatalos része Benkő Tibor levezető elnök vezénylete alatt bonyolódott le. Ezt követően került sor a napirend elfogadására, valamint a tisztújításhoz szükséges jelölő- és számlálóbizottságok kijelölésére.
A közgyűlés során Csóti elnök Úr ismertette a 2024-es év beszámolóját, amely a szervezet szempontjából egy rendkívűl sikeres és eseményekben gazdag év volt. Ezek közül ki kell emelni a múlt évben első alkalommal megrendezett Budapest Security Forumot, valamint az Atlanti Tanács Tusványoson megszervezett panelbeszélgetéseit.
A rendezvények ismertetése mellett fontos kitérni a Honvédség Társadalom és Baráti Körökkel közösen szervezett Budapesten kívüli, országos rendezvénysorozatokra is. Ezen keresztül a két szervezet célul tűzte ki, hogy népszerűsítsék Magyarországon a transzatlanti kapcsolatok fontosságát, valamint a Honvédség szerepének és megítélésének öregbítését, széles társadalmi körökben.
A napirend részeként sor került az Alapokmány módosítására, majd a tisztújítás lebonyolítására, amelyet titkos szavazás követett az elnökség összetételéről.
A tagság, ismételten Csóti György elnöknek, valamint Gyarmati István főtitkárnak szavazott bizalmat.
A Közgyűlés az alábbi személyeket választotta meg a Magyar Atlanti Tanács alelnökeivé:
Babos Tibor
Debrenti Á. Félix
Erdős André
Felkai Anna
Németh Zsolt
Szent-Iványi István
Szentiványi Ágnes
Ugrósdy Márton

Az eseményről megjelent sajtóhírek:
Gulyas_Gergely__a_bekevel_es_a_jo_amerikai_kapcsolatokkal_jol.html
atlanti-tanacs
gondolat-ma-is-fontos-761543