2025. május 19-én a Stefánia Palota adott otthont annak a zártkörű megbeszélésnek, amelyen a Magyar Atlanti Tanács elnöksége és meghívott szakértői folytattak zártkörű eszmecserét Boris Ruge, a NATO főtitkárhelyettesével, valamint Balogh Istvánnal, Magyarország NATO állandó képviselőjével.
A találkozó során átfogó eszmecsere zajlott az euroatlanti térség biztonságát érintő legfontosabb kérdésekről. A megbeszélés középpontjában az ukrajnai háború aktuális fejleményei, a Közel-Keletet érintő kihívások, valamint a globális biztonsági környezet átalakulása állt. A résztvevők részletesen megvitatták a NATO előtt álló stratégiai feladatokat, különös figyelemmel a közelgő NATO-csúcstalálkozóra és Magyarország szerepvállalására a Szövetségben.
A tanácskozás fontos lehetőséget biztosított a nemzetközi és hazai biztonságpolitikai gondolkodás összehangolására, valamint a transzatlanti együttműködés elmélyítésére egy kihívásokkal teli geopolitikai környezetben.
Boris Ruge a megbeszélés során méltatta Magyarország NATO-n belüli aktív szerepvállalását, és kijelentette, hogy az ország „fontos és jelentős szövetséges” a Szövetségen belül. Hangsúlyozta, hogy a magyar hozzájárulás különösen értékes a kollektív védelem és a regionális biztonság megerősítése szempontjából.
A Magyar Atlanti Tanács elkötelezett a párbeszéd és az aktív szerepvállalás mellett a NATO keretein belül, és továbbra is törekszik a transzatlanti kapcsolatok erősítésére.