A Magyar Ifjúsági Atlanti Tanács (MIAT) a Magyar Atlanti Tanács ifjúsági szekciójaként jött létre 1995-ben, majd 2018-ban újjászerveződött, 2024-ben pedig alapítványi formába szerveződött (MIAT Alapítvány).
A MIAT Alapítványt egy öttagú kuratórium vezeti, melynek tagjai: Gyarmati István (elnök), Debrenti Á. Félix (kuratóriumi tag), Kanizsai Judit Lilla (kuratóriumi tag), Szépvölgyi Norbert (kuratóriumi tag), Wagner Péter (kuratóriumi tag). Az Alapítvány főigazgatója: Fodor Márk Joszipovics.
A MIAT alapfeladatként tekinti a középiskolás és egyetemista közvélemény, valamint a fiatal szakemberek tájékoztatását. A MIAT részt vesz az atlanti eszmeiség, illetve a nemzetközi együttműködés gondolatának terjesztésében, összhangban az ATA keretén belül megvalósuló nemzetközi ifjúsági együttműködéssel (YATA).
A MIAT célja már a kezdetekkor az volt, hogy elősegítse Magyarország európai integrációjának elmélyítését a hagyományos európai értékek közvetítésén keresztül, valamint progresszív magyar szerepvállalást kezdeményezzen a régióban és az euro-atlanti közösségben egyaránt. Ennek érdekében a MIAT tagjai elkötelezett szervezői és résztvevői számos hazai és nemzetközi programnak, amelyek hozzájárultak a MIAT kiterjedt nemzetközi hálózatához. Az Alapítvány elkötelezett a jövőben is biztosítani tagjai számára a hazai és külföldi szakmai programokon való részvételt, mely alkalmak egyedülálló lehetőséget biztosítanak a szakmai fejlődésre és nemzetközi kapcsolatok építésére.
A MIAT tagjai már egyetemi tanulmányaik során is nagy hangsúlyt fektetnek az euro-atlanti integráció eszmei, történeti, szervezeti, kulturális, gazdasági és politikai, vagy éppen katonai aspektusainak megismerésére, hogy ezáltal biztos alapra építve alakítsa ki tevékenysége pilléreit, melyek az alábbiak: