A Magyar Honvédség története Pákozdtól a NATO-ig Pákozdi Katonai Emlékpark, 2024.09.27.
2024. szeptember 27-én a Magyar Atlanti Tanács egy nagy projekt első lépéseként konferenciát rendezett Pákozdon. A konferenciát Csóti György, a Magyar Atlanti Tanács elnöke nyitotta meg.
A megnyitó beszéd során a honvédség jelentősége és történelmi szerepe került kiemelésre, különösen az 1848-as forradalomban és szabadságharcban betöltött helyzete kapcsán. Az első, nemzetőr zászlóaljak létrehozása Batthyány Lajos utasítására történt meg, amely a későbbi honvédség alapját képezte. A rendezvényen Petőfi Sándor szerepe is szóba került, aki a honvédséget a hazafiság szimbólumaként kezelte. A konferencián hangsúlyt kapott a honvédelem fontossága a magyar történelemben és a jelenlegi geopolitikai helyzetben, különös tekintettel arra, hogy a honvédség presztízse helyreállításra szorul a társadalomban. Ennek érdekében a konferencia első lépésként szolgál egy hosszabb távú projekt megvalósításához, amelynek részeként egy tudományos igényű könyv kiadása is tervben van.
Görög István ezredes, a Honvédség és Társadalom Baráti Körök alelnöke köszöntötte a résztvevőket a Katonai Emlékparkban. Görög István kiemelte a Honvédség és Társadalom Baráti Kör 30 éves fennállását, melyet 1994-ben Nemeskürty István író és Dr. Gyuricza Béla tábornok alapított. A szervezet célja, hogy továbbvigye az alapítók által kitűzött feladatokat, különös figyelmet fordítva a euroatlanti gondolatra és a NATO társadalmi szerepének bemutatására.
A Honvédség és Társadalom Baráti Kör számos olyan kezdeményezést vezetett, mint például a hazafiság iskolája program, amely ifjúsági csoportokat és iskolákat céloz meg. Továbbá a szervezet aktívan részt vett a NATO csatlakozási népszavazás előkészítésében 1997-ben, és azóta is fontos szerepet játszik a NATO magyarországi társadalmi elfogadottságának fenntartásában.
A Magyar Honvédség helyzete
Böröndi Gábor vezérezredes előadásában a Magyar Honvédség haderőfejlesztésének fontosságát és a NATO-val való együttműködést elemezte. Kiemelte, hogy bár Európában sokáig úgy vélték, a háborúk kora lezárult, az orosz-ukrán konfliktus rávilágított arra, hogy a fegyveres konfliktusok továbbra is valós fenyegetést jelentenek. Európa felismerte a felkészülés szükségességét, amelyhez Magyarország is igazodik, modernizálva haderőit. Böröndi Gábor hangsúlyozta, hogy a globális biztonsági környezet folyamatosan változik, különösen az Egyesült Államok, Oroszország és Kína versengése miatt. Magyarország számára különösen fontos a Nyugat-Balkán és a Száhel-övezet stabilitásának figyelemmel kísérése, mivel ezek közvetlen hatással lehetnek az ország biztonságára. Az orosz-ukrán háború megmutatta, hogy a hagyományos katonai képességek mellett új technológiákra, például drónhadviselésre és logisztikai fejlesztésekre is szükség van. A vezérezredes részletezte, hogy a Magyar Honvédség haderőfejlesztési programja időben indult el 2016-17-ben, és ennek révén modern harckocsik, tüzérségi rendszerek, helikopterek és más eszközök beszerzése történt. A beszerzéseken túl a katonai struktúra modernizálása is kulcsfontosságú, mivel a rugalmas, gyorsan reagáló haderő ma elengedhetetlen. A tartalékos rendszer fejlesztése stratégiai fontosságú, hiszen ez biztosítja a honvédség kapcsolatát a társadalommal, és segíti a fiatalok bevonását, valamint a hazafias nevelést. Böröndi Gábor külön kiemelte a modern haditechnikai eszközök, például a drónok és a Lynx harcjárművek integrálásának jelentőségét, amelyek elengedhetetlenek a honvédség ütőképességének megőrzéséhez. A modern technológia és a hagyományos katonai képességek kombinációja kulcsfontosságú a sikeres hadviseléshez, amelyet az orosz-ukrán háború tapasztalatai is igazolnak. A NATO-val kapcsolatban a vezérezredes hangsúlyozta, hogy Magyarország jól halad a szövetség által meghatározott képességcélok teljesítésében, különösen a nehézdandár és a légvédelmi rendszerek terén. Magyarország elérte a védelmi költségvetési célokat, és aktívan részt vesz a NATO missziókban. A többnemzetiségű hadosztály-parancsnokság létrehozása Székesfehérváron növeli Magyarország stratégiai szerepét a NATO keleti szárnyán.
Végül Böröndi Gábor összefoglalta, hogy a Magyar Honvédség célja egy modern, ütőképes haderő létrehozása, amely képes reagálni a jövőbeli biztonsági kihívásokra. A technikai fejlesztések, a parancsnoki kultúra modernizálása és az új kiképzési módszerek bevezetése mind azt szolgálják, hogy a honvédség hatékonyan védje az országot, mind önállóan, mind a NATO keretein belül.
A Honvédség története (1848-1945)
Hermann Róbert történész előadásában a magyar hadseregszervezés sikeres példáját mutatta be az 1848-49-es szabadságharc idejéből. Kezdésként említette, hogy Magyarországnak 1848 előtt nem volt önálló hadereje, a hadsereg irányítása teljesen az uralkodó jogkörébe tartozott. A magyar országgyűlésnek csak az újonclétszám és a hadiadó megszavazása révén volt némi befolyása, de komoly konfliktusok esetén gyakran alkudoztak Bécsben. A független, felelős magyar kormány létrejötte után Batthyány Lajos miniszterelnök fontos lépéseket tett a császári-királyi hadsereg magyarországi egységeinek a magyar kormány alá rendelésére. Azonban a császári-királyi hadvezetés és a helyi katonai parancsnokságok ellenálltak ennek, különösen az alkotmányos átalakulással szemben. A belső rend védelmére 1848-ban létrehozott nemzetőrség mellett megkezdődött egy mobilis hadsereg, a honvédség szervezése is, amely később a szabadságharc kulcsszereplője lett. Májusban már elrendelték a tíz honvéd zászlóalj szervezését, amelyek gyorsan mozgósíthatók voltak. Ezek a zászlóaljak kezdetben a délvidéki és horvát fenyegetés ellen harcoltak, majd a háború folyamán további egységek csatlakoztak hozzájuk. Batthyány Lajos a kötelező szolgálat bevezetésével biztosította, hogy a honvédség tömeghadsereggé váljon. Az év végére 67 zászlóaljat állítottak fel, amely a következő évre közel 160-ra bővült. A honvédsereg tüzérsége különösen sikeresnek bizonyult, gyakran felülmúlva a császári-királyi tüzérséget, ami a harctéri alkalmazásban is megmutatkozott. A honvédsereg mellett külföldi légiók, vadászalakulatok és huszárok is jelentős szerepet játszottak a harcokban.
Hermann Róbert előadásában kiemelte, hogy a honvédsereg rövid idő alatt megszervezett, jól teljesítő hadsereg volt, amely ellen az osztrák császári hadsereg önmagában nem bizonyult elegendőnek. A cári Oroszország 200 ezer katonát küldött beavatkozni, ezzel is jelezve, hogy a magyar honvédség teljesítménye komoly kihívást jelentett.
Ligeti Dávid történész előadásában a Magyar Királyi Honvédség első 50 évét, az első világháborús részvételét és az 1918-19-es zűrzavaros időszakot mutatta be. Az 1867-es kiegyezést követően a Magyar Királyi Honvédséget az 1868. évi 41. törvénycikk alapján hozták létre, amely kiegészítő szerepet szánt a honvédségnek: békében a belső rend fenntartása, háborúban pedig a közös hadsereg támogatása volt a feladata. A honvédség kezdetben gyalogságból és lovasságból állt, tüzérsége csak 1912-ben alakult meg. A dualizmus alatt a Magyar Királyi Honvédség elsősorban területvédelmi feladatokat látott el, de részt vett a boszniai okkupációban is. Ebben az időszakban a közös hadsereg és a honvédség közötti erőviszonyok folyamatos viták tárgyát képezték, amelyben a magyar politikai erők erősebb, önállóbb honvédséget szerettek volna, míg Bécs ezt korlátozni kívánta. Az első világháború során a honvédség 17 hadosztályt állított fel, és jelentős szerepet játszott különböző hadszíntereken, mint például a Doberdónál, az Isonzó-völgyben és az erdélyi harcokban. Ligeti Dávid beszélt a 20. honvéd hadosztályról, amely a kárpáti és isonzói harcokban is eredményesen harcolt. Az 1918-19-es időszakban a politikai és katonai zűrzavar tovább bonyolította a honvédség helyzetét.
A Magyar Népköztársaság idején a hadügyi vezetés igyekezett minimális haderőt fenntartani, de a Tanácsköztársaság alatt megalakított Vörös Hadsereg már komolyabb létszámot és szerepet kapott, kiegészítve a szovjet-orosz mintájú politikai tiszti rendszerrel. Bár a Vörös Hadsereg kezdetben eredményes volt, végül összeomlott.
Szakály Sándor történész professzor előadásában az 1919 és a második világháború közötti időszak katonai történéseit ismertette. Kezdésként rávilágított arra, hogy 1919-ben Magyarországnak két hadserege volt: a Vörös Hadsereg és a Szegeden szerveződő Magyar Nemzeti Hadsereg, amely Horthy Miklós vezetésével a bolsevizmus elleni küzdelem jegyében jött létre. Noha kezdetben alig néhány ezer főt számlál, a Vörös Hadsereg összeomlása után a Nemzeti Hadsereg magába olvasztotta annak jelentős részét. A trianoni békediktátum súlyos megszorításokat hozott a honvédség számára, mind létszámában, mind eszközeiben, 35 ezer főben maximalizálva a haderőt, és megtiltva például a légierő és páncélos fegyvernem felállítását. A Magyar Királyi Honvédség szervezése a rejtett struktúrák létrehozásával folytatódott, például vámőr- és határőrezredeket hoztak létre, hogy kikerüljék a korlátozásokat. Szakály professzor részletesen bemutatta, hogy a húszas és harmincas években a Magyar Királyi Honvédség szervezete fokozatosan fejlődött, előbb vegyes dandárok, majd 1939-től hadtestek formájában. A harmincas évek végén a Bledi Egyezmény és a Győri Program lehetőséget biztosított a haderőfejlesztésre, amely az infrastruktúra, például repülőterek és utak kiépítésére is kiterjedt. A második világháború során a Magyar Királyi Honvédség létszáma és szerepe is bővült, beleértve a könnyű hadosztályok létrehozását, bár ezek kisebb erejűek voltak a német hadosztályokhoz képest. Szakály professzor kiemelte a honvédség technikai fejlesztéseit is, mint például a Botond harcgépkocsit és a Zrínyi rohamlövegeket, amelyek a korszak jelentős innovációinak számítottak.
A magyar katonák teljesítménye, bár anyagi és technikai hátrányokkal küszködtek, katonai szempontból tisztességes volt. Végül rávilágított arra, hogy a magyar katonák, függetlenül attól, hogy korábban melyik oldalon álltak, a bajtársiasság eszméjében osztoztak.
A Honvédség története (1945-1968)
Dr. Horváth Miklós történész előadásában az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakának katonai eseményeit és az azzal összefüggő történelmi kontextust mutatta be, különös figyelmet szentelve a magyar hadsereg szerepének. Kezdetben arra a kérdésre összpontosított, hogy vajon Magyarország háborúban állt-e a Szovjetunióval, illetve folytatott-e védelmi háborút a szovjet megszállók ellen 1956-ban. Horváth professzor kiemelte, hogy az események nem november 4-én kezdődtek, hanem már korábban is voltak előzményei, hiszen a szovjet csapatok 1944-ben érkeztek Magyarországra, és egészen 1991-ig maradtak az ország területén. Az 1944-es bevonulást követően a szovjetek azonnal megkezdték a magyar hadsereg átformálását, és ennek részeként a szovjetek által ellenőrzött ideiglenes nemzeti kormány is hozzálátott egy új hadsereg felállításához. A magyar kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy nyolc nehézfegyverzettel felszerelt hadosztályt állít fel, amelyeket a szovjet követelmények szerint a háborús hadműveletekbe is be kellene vonni. Azonban a szovjetek igyekeztek korlátozni a magyar haderő megerősödését, mivel nem akarták, hogy az új kormány pozíciója túl erős legyen a későbbi béketárgyalások során. Horváth Miklós részletesen bemutatta, hogyan alakult meg az első két hadosztály, és hogy milyen nehézségekkel néztek szembe a magyar csapatok a technikai és logisztikai felszerelések hiánya miatt. Végül a háború végeztével ezek a hadosztályok a szovjet parancsnokság felügyelete alatt főként biztosítási feladatokat láttak el. A háború után az újonnan felállított hadsereg gyors leépítése kezdődött meg, mivel sem a szovjetek, sem a helyi hatóságok nem akartak egy nagy létszámú hadsereget fenntartani, különösen a háború okozta gazdasági nehézségek miatt. Horváth Miklós kiemelte, hogy a Magyar Kommunista Párt egyre nagyobb hatalmat gyakorolt a hadsereg felett a szovjet Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) támogatásával, amely révén egyre szorosabban ellenőrizték a hadsereg működését. A nevelőtiszti rendszer bevezetésével a párt iránti lojalitás volt az elsődleges szempont, és ennek megfelelően kezdődött meg a tiszti kar átalakítása is. Ez a folyamat 1956-ra oda vezetett, hogy a hadsereg tisztikarában már alig maradtak olyanok, akik a második világháború előtt vagy alatt kaptak kiképzést. A szovjetizálás időszakában a magyar hadsereg létszámát a békeszerződésben meghatározott 65 ezer főre korlátozták, ami komoly kihívást jelentett a hadsereg felépítése szempontjából. Ugyanakkor a Jugoszláviával való feszültségek is befolyásolták a katonai stratégiát: Magyarország és a Szovjetunió a jugoszláv kommunista vezetés, Tito ellen is terveket dolgozott ki, amelyeket katonai gyakorlatokon próbáltak meg szimulálni. 1956-ra a hadsereg helyzete tovább gyengült. A tiszti kar nem volt megbízható a párt szemében, és a hadsereg társadalmi beágyazottsága egyre fontosabbá vált. Horváth professzor hangsúlyozta, hogy a kormányzat nem bízott a hadsereg lojalitásában, ezért a katonai erőket csak korlátozottan vetették be a forradalom idején. Például, amikor a harckocsikat bevetették Budapesten, a lőszereket eltávolították belőlük, mert tartottak attól, hogy a katonák átállnak a felkelők oldalára. A forradalom idején a hadsereg tehát csak korlátozottan tudott volna fellépni a felkelőkkel szemben, különösen azért, mert a kormányzat sem bízott a saját katonáiban. A szovjet csapatok döntő szerepet játszottak a forradalom leverésében, és 1956 után is a szovjet hadsereg maradt az a tényező, amely fenntartotta a kommunista rendszert Magyarországon. Kádár János is tudatában volt ennek, amikor egy későbbi beszédében elismerte, hogy a magyar hadsereg önmagában nem lett volna képes megvédeni a kommunista rendszert, ha a szovjetek kivonultak volna az országból.
Horváth Miklós zárásként megemlítette, hogy az ’56-os események katonai szempontból is egyértelművé tették: Magyarország a szovjet túlerővel szemben védelmi háborút vívott. Ezt a szovjet vezetés is háborúnak tekintette, amint ezt Hruscsov szavai is bizonyítják, aki a Szovjetunió 1956-os magyarországi katonai beavatkozását nem egyszerű rendőri akciónak, hanem katonai hadműveletnek nevezte.
Kiss Dávid történész előadásában az 1956 és 1989 közötti időszakra fókuszált, kiemelve a Magyar Néphadsereg fejlődését és átszervezéseit. A korszakot meghatározta az 1947-es párizsi békeszerződés, amely maximális létszámot határozott meg a hadsereg számára. Bár az 1956-os forradalom után újraszervezték a Néphadsereget, a Kádár-rendszer egyik legfőbb félelme az újabb forradalom lehetősége volt. Ez a félelem hatással volt a hadsereg szervezésére, a mozgósítási tervek kidolgozására, valamint a rendfenntartó erők, például a karhatalom és a Munkásőrség megerősítésére. Kiss Dávid kitért arra is, hogy a hadsereget folyamatosan fejlesztették, különösen az 1960-as években, amikor elkezdték a magyar hadiipart is újjáépíteni. A hadsereg korszerűsítése során magyar és szovjet fegyverekkel látták el a csapatokat, és a Varsói Szerződés keretében szoros együttműködés alakult ki a szovjetekkel. Az 1980-as évek végére a gazdasági nehézségek miatt a haderő fejlesztése lelassult, és az ország gazdasági helyzete is jelentős kihívások elé állította a fegyveres erőket.
Összességében az előadás rámutatott arra, hogy a Magyar Néphadsereg szervezete és fejlesztése szorosan kapcsolódott a szovjet érdekszférához, és a Kádár-kormány politikai biztonságát alapvetően a szovjet jelenlét biztosította.
A Honvédség története 1990-től napjainkig
Benkő Tibor, volt honvédelmi miniszter előadásában az 1990 és 1999 közötti időszakra koncentrált, kiemelve a Magyar Honvédség rendszerváltást követő átalakulását. Elmondta, hogy a korszakban a haderő útkeresésben volt, miközben Magyarország kilépett a kétpólusú világrend szorításából. A délszláv válság hatására világossá vált a politikai döntéshozók számára, hogy az euroatlanti integráció a megfelelő irány, amit az 1994-es NATO békepartnerségi programhoz való csatlakozás is megerősített. Az előadás hangsúlyozta, hogy a honvédség létszáma jelentősen csökkent ebben az időszakban: a korábbi 125 ezer fős Magyar Néphadsereg tíz év alatt 45 ezer főre apadt. A haderőreformok sorozata, melyeket négy kormány hajtott végre, elsősorban a létszámcsökkentésre és a szolgálati idő lerövidítésére koncentrált, amely 18 hónapról előbb 12, majd 6 hónapra csökkent.
A csökkenő katonai létszám és a szolgálati idő mellett Benkő Tibor hangsúlyozta, hogy a honvédség presztízse is megsínylette ezt a folyamatot. Ugyanakkor az euroatlanti értékek és érdekek mentén történő haderőfejlesztés azóta is meghatározza a Magyar Honvédség fejlődési irányait.
Kajári Ferenc altábornagy előadásában a Magyar Honvédség 1999-es NATO-csatlakozástól napjainkig tartó fejlődését és kihívásait mutatta be, kiemelve a szövetségi integráció folyamatát. Az előadás egyik fő hangsúlya az volt, hogy Magyarország NATO-csatlakozása egy hosszú távú fejlődési pályára állította a Magyar Honvédséget, mely során az a világ legerősebb védelmi szövetségének követelményeihez igazodva alakult át. Kajári Ferenc említette, hogy a NATO-hoz való csatlakozásra már az 1993-1994-es években megkezdődtek a felkészülések, különböző nemzetközi tanfolyamok és kiképzések révén. A NATO-csatlakozás 1999-ben megtörtént, azonban a Magyar Honvédség ekkor még forráshiányos állapotban volt, és számos területen, például a nehéz technika terén, további csökkentések történtek. Ezek közé tartozott a páncélozott járművek, a harckocsik és más haditechnikai eszközök kivonása. Az előadásban hangsúlyos volt, hogy a Honvédség számára a csatlakozás idején még komoly kihívást jelentett a vegyes szabályozási és doktrinális háttér. Az eltérő tanulmányi háttérrel rendelkező tisztek sokszor különböző országok katonai szabályzatait hozták haza, ami inkonzisztens eljárásokat eredményezett. 1999-től kezdődően azonban a NATO által elvárt szabályzatok és eljárások integrálása és alkalmazása folyamatosan javult, 2007-re pedig már jelentős előrelépés történt ezen a téren. Az altábornagy kitért a nyelvismeret problémájára is, amely az első időszakban komoly kihívás volt, de mára a Honvédség állománya – beleértve az altiszti és a legénységi állomány egy részét is – megfelelő nyelvi felkészültséggel rendelkezik. Ezen túlmenően a kiképzés és a doktrinális munkák tekintetében is jelentős fejlődés történt, amely lehetővé tette, hogy a Honvédség egyre professzionálisabb és interoperábilisabb legyen a szövetség többi tagjával. A Honvédség technikai felszerelése napjainkra korszerűsödött, és a különböző műveletek során bebizonyosodott, hogy a magyar katonák kiválóan teljesítenek. Ezt példázza a Honvédség KFOR-misszióban való részvétele is, ahol a magyar egységek technikai felszerelése és felkészültsége kiemelkedett a szövetséges erők között. Kajári Ferenc felvázolta a NATO tervezési és döntéshozatali folyamataiban való részvételt, amely a csatlakozás óta folyamatosan fejlődött. Elmondta, hogy míg korábban a NATO követelményeit szinte megkérdőjelezhetetlennek tekintették, napjainkban a Magyar Honvédség már képes érdemi vitákban részt venni, és szakmai érvekkel megvédeni saját álláspontját.
Az előadás végén Kajári Ferenc három korszakra osztotta a Magyar Honvédség NATO-tagságának időszakát:
1. A kezdeti lépések időszaka (1999–2001): Ez az időszak az alkalmazkodásé volt, amikor a Honvédség igyekezett megfelelni a NATO követelményeinek.
2. A fejlődés időszaka (2001–2017): Ebben az időszakban a Honvédség fokozatosan építette fel működési képességeit és szilárdította meg helyét a szövetségben.
3. A jelenlegi szakasz (2017–napjainkig): Ez a felnőtté válás korszaka, ahol a Honvédség önálló műveleti képességeket alakított ki, és vezető szerepre is törekszik a szövetségen belül.
Összegzésképpen Kajári altábornagy rámutatott, hogy a Magyar Honvédség mára elismert tagja a NATO-nak, modern technikával és kiválóan felkészült állománnyal rendelkezik, és önállóan is képes komplex műveletek végrehajtására, amelyek a magyar nemzeti érdekeket is képviselik a nemzetközi színtéren.
Gyarmati István, a Magyar Atlanti Tanács főtitkára, előadásában több fontos kérdést érintett, különösen a katonák és civilek közötti különbségekre, a NATO-hoz való csatlakozás történetére, valamint a modern háborúk természetére és kihívásaira reflektálva. Elismerte a magyar katonák fejlődését és professzionalizmusát, hangsúlyozva, hogy míg korábban sokszor vitatkozott a katonákkal a szakmai kérdésekről, mára egyre inkább elismeri, hogy a katonák jól felkészültek és komplex feladatokat képesek megoldani. Ez különösen a NATO-csatlakozást követő időszakban vált egyértelművé, amikor a Honvédség fokozatosan beépült a szövetségbe, és egyre jobban teljesített nemzetközi feladatokban. Gyarmati István visszatekintett a békepartnerségi programra, amelyet eredetileg a NATO-bővítés késleltetésére terveztek. Magyarország és szövetségesei azonban a programot a NATO-csatlakozás érdekében alakították át. Említést tett a NATO-bővítés kulcsfontosságú pillanatairól, és arról, hogy az amerikai döntéshozók végül támogatták ezt a folyamatot, amely elvezette Magyarországot a NATO-ba. Külön figyelmet szentelt a modern háborúk jellegének, különösen az orosz-ukrán konfliktus és az Izrael körüli háború összehasonlításának. Gyarmati István szerint míg az orosz-ukrán háború egy klasszikus területszerző konfliktus, az Izrael és a palesztinok közötti harc egy új típusú, civilizációs konfliktus, amely sokkal mélyebb problémákat vet fel, és hosszú távon nehezebb megoldani. Szerinte a világ jelenlegi politikai vezetése nincs felkészülve ezek kezelésére, és a konfliktusok megértése és kezelése katonai eszközökkel sem oldható meg könnyen. Végül kiemelte a katonai-civil együttműködés fontosságát, és elismerte, hogy a magyar katonák sok szempontból eredményesebbek lettek a nemzetközi színtéren, mint a civil politikai vezetés.
Benkő Tibor, volt honvédelmi miniszter, előadása során hangsúlyozta a Magyar Honvédség fejlesztésének fontosságát és a politikai akarat szerepét ebben a folyamatban. 2010-ben, vezérkari főnökké való kinevezése után, jelentést tett Orbán Viktor miniszterelnöknek a Honvédség helyzetéről, ahol a miniszterelnök elismerte a problémákat, de az ország gazdasági helyzete miatt akkor még nem volt lehetőség a szükséges fejlesztésekre. Benkő Tibor rámutatott, hogy 2015-ig tartott a várakozás a gazdaság stabilizálására, amely után a honvédség fejlesztése zöld utat kapott, és elkezdődhetett a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program. Említette a közép-európai, többnemzeti hadosztály parancsnokság létrehozását Székesfehérváron, amelynek megalapítása két évig tartó tárgyalások után valósult meg, mivel a NATO kezdetben vonakodott támogatni az elképzelést. Benkő Tibor kitartásra biztatta a katonai vezetőket, és megerősítette, hogy csak kitartó harccal lehet elérni a célokat a szövetségben.
A fiatalok elkötelezettségéről is szólt, hangsúlyozva, hogy megfelelő kommunikációval és útmutatással képesek azonosulni a honvédelem fontosságával. Kiemelte, hogy a kadétprogram és az önkéntes tartalékos szolgálat sikeres kezdeményezések voltak, amelyek az euroatlanti normákat közvetítik a fiatalok felé. Végezetül felhívta a figyelmet a Honvédség és Társadalom Baráti Kör aktív szerepére, amely szoros kapcsolatot ápol a honvédség és a társadalom között, és a katonai hagyományok fenntartásában is jelentős szerepet játszik.
Benkő Tibor zárszavában megerősítette a hazafias nevelés és a honvédelmi pályakép fontosságát. Kiemelte, hogy a katonai pálya nemcsak az aktív szolgálat időszakára, hanem a nyugállományra is kiterjed, ahol elismerés és megbecsülés illeti mindazokat, akik a honvédelem mellett kötelezték el magukat. Beszélt a kadétprogram és a hazafias honvédelmi nevelés jelentőségéről, amelyek segítik az előkészítő és felkészítő szakaszokat a katonai hivatásra.
Benkő Tibor arra is kitért, hogy a katonai gondolatokat a tudomány világába is be kell vezetni, ezáltal érhetünk el hosszú távú eredményeket. Ezzel összefüggésben megemlítette, hogy ösztönzi hallgatóit szakdolgozatok és disszertációk írására a honvédelmi témákban.
