Több kuratóriumnak is tagja, többek között a Belgrádi Politikai Kiválóság Alapítványnak, a NATO Védelmi Akadémia Alapítványnak. Dr. Gyarmati két cikluson keresztül volt az IISS Tanácsának tagja. Tagja, majd két évig elnöke az ENSZ főtitkár leszerelési ügyekkel foglalkozó tanácsadó testületének. A Milton Friedmann Egyetem professzora. Korábban számos tisztséget töltött be a magyar Külügyminisztériumban és a Honvédelmi Minisztériumban, többek között az európai hagyományos fegyveres erőkről és az európai bizalom- és biztonságépítő intézkedésekről szóló tárgyalásokon részt vevő magyar delegáció helyettes vezetője, majd vezetője (1988-1992).
A külügyminisztérium biztonságpolitikai és Európai Együttműködési Főosztály vezetői
pozícióját (1992-1996), az EBEÉ/EBESZ budapesti csúcstalálkozójának főtitkára (1994), a
Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára (1996-1999,
valamint a külügyminiszter főtanácsadója (1999).
A szovjet csapatok Magyarországról való kivonásáról és a Varsói szerződés feloszlatásáról szóló tárgyalásokon részt vevő magyar küldöttség tagja (1990-1992). Később a New York-i EastWest Institute vezető alelnökeként tevékenykedett.
Az EBESZ soros elnökének személyes képviselője Grúziában, Csecsenföldön, Hegyi
Karabahban, Moldovában Gyakran nyilatkozik a médiában, többek között a televízióban, a rádióban, az interneten és a nyomtatott sajtóban.
Nagy tapasztalattal rendelkezik a biztonságpolitika és a demokrácia előmozdítása terén. Gyarmati nagykövet MBA, doktori fokozatot szerzett politikatudományból és PhD fokozatot stratégiai tanulmányokból.
Szakmai tapasztalat