publikációk

Oroszország és a Közel-Kelet kapcsolata az ukrajnai agresszió előtt és után

Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése (2000) óta Moszkva komoly erőfeszítéseket tett az közel-keleti orosz pozíciók megerősítésére; 2015-től a szíriai háborúba történő nyílt beavatkozását követően pedig jelentős lokális be­folyásra és presztízsre tett szert. Később, kihasználva a líbiai polgárháborút, hídfőállásokat szerzett az észak-afrikai országban, az ún. asztanai folyamat révén pedig Iránnal és a NATO-tag Törökországgal egy tárgyalóasztal­hoz ülve jelentős mértékben befolyásolta a szíriai polgárháború alakulását. Tette mind­ezt úgy, hogy alapvetően jó kapcsolatot tudott kialakítani az Egyesült Államokkal közeli viszonyt ápoló Izraellel, Szaúd-Arábiával és Egyiptommal is.

Forradalmi technológiák Csehországban – Fókuszban a kiberbiztonság

Csehország biztonsági környezete az elmúlt években jelentős mértékben megváltozott, és a számos biztonsági kihívás, befolyásoló tényező, valamint a már viszonylag régóta zajló trendek kölcsönhatása révén egyre kiszámíthatatlanabbnak mutatkozik. Prága számára az elmúlt években az elsőszámú kihívás a gazdasági és a társadalmi fejlődés biztosítása volt. Miközben a közvetlen katonai támadás esélye minimálisnak volt tekinthető, fokozódott a nem katonai jellegű fenyegetések jelentősége, mint például a stratégiai ellátási láncok megszakadásának kockázata, a nemzetközi migráció negatív vonatkozásai, az egyre növekvő globális egyenlőtlenségek, valamint a gazdasági és a pénzügyi bűncselekmények számának növekedése. Habár a biztonsági fenyegetések elsősorban államokhoz köthetők, növekszik a nem állami szereplők jelentette, akár aszimmetrikusnak is nevezhető kockázatok mértéke.

Az orosz-ukrán háború és a Koreai-félsziget

A jelen elemzés azt mutatja be, hogy a 2022. február 24-én széles és nyílt háborúvá eszkalált orosz-ukrán fegyveres konfliktus milyen hatást gyakorolt a megosztott Koreai-félsziget államaira, s milyen magatartást váltott ki a Koreai Köztársaságból (Dél-Koreából), illetve az észak-koreai rezsimből (Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság, KNDK). Emellett arra is kitér, hogy milyen lehetőségeket, illetve milyen kockázatokat hordoz a háború a két koreai állam szempontjából.

A szerb külpolitika az ukrajnai háború árnyékában

Az ukrajnai háború kezdete óta a délkelet-európai államok döntő többsége csatlakozott az EU által előirányzott szankciókhoz, egyes országok a humanitárius mellett hadianyag szállítmányokat is küldtek Ukrajnába, miközben elítélték az orosz támadást. Ez alól kivételt képez Szerbia és Bosznia-Hercegovina (ez utóbbi esetében elsősorban annak szerb entitása, a Republika Srpska ellenállása miatt). Belgrád helyzete sajátos, mivel már a jelenlegi válság előtti külpolitikájában egyensúlyozni próbált a különböző nagyhatalmak között. Egyszerre igyekszik előremozdítani az uniós csatlakozási folyamatát és megőrizni jó kapcsolatát Oroszországgal, illetve fejleszteni gazdasági és politikai együttműködését Kínával.

A nyugat-balkáni útvonal – migrációs trendek magyar szemszögből

Az utóbbi hónapokban folyamatosan nő az irreguláris migrációs nyomás Magyarország déli határán. Ez látható a hivatalos adatokból, és erről számolnak be a határon szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák is. Míg a 2020–2021-es növekedést az illegális határátlépési kísérletek számában betudhattuk legalább részben a Covid–19 járvány miatt bevezetett korlátozások feloldásának, a 2022-es adatok további emelkedését már nem foghatjuk erre. Bár a jelenlegi érkezésszámok messze elmaradnak a 2015-ös szinttől, ez nem jelenti azt, hogy az illegális migráció ma ne jelentene biztonsági kihívást vagy ne hordozna magában biztonsági kockázatokat. A tanulmány a rendelkezésre álló adatok elemzésén keresztül vizsgálja a migrációs mozgásokat és hívja fel a figyelmet az összefüggésekre. Földrajzi tekintetben a Magyarországot legközvetlenebbül érintő nyugat-balkáni útvonalra, időben pedig elsősorban a 2020 utáni folyamatokra összpontosít, míg a migráció válfajait tekintve kizárólag annak irreguláris formájával foglalkozik.

Rohán Katalin: „Globális Britannia” és az Egyesült Királyság indiai–csendes-óceáni térség felé való fordulása

2021 március 16-án tette közzé a brit kormány a hidegháború vége óta lefolytatott legnagyobb stratégiai felülvizsgálat eredményeként született „Globális Britannia egy versengő korban – Integrált Biztonsági, Védelmi, Fejlesztési és Külpolitikai Felülvizsgálat” címet viselő dokumentumot, amely a már 2016-ban megjelent „Globális Britannia” koncepció gyakorlati megvalósításának 2030-ig szóló „útmutatója”. A koncepció egy olyan stratégiai keretként értelmezhető, mely meghatározza az Egyesült Királyság ambícióit és helyét a világban az Európai Unióból való kilépés után. Ennek lényeges eleme az indiai–csendes-óceáni fordulat (Indo-Pacific tilt), az egyre inkább felértékelődő térségben ugyanis az Egyesült Királyság 2030-ra a „legszélesebb, leginkább integrált jelenléttel rendelkező európai partner” kíván lenni. A fordulatot alapvetően három pillérre, a gazdasági lehetőségekre, a biztonsági kérdésekre és az értékek szerepére alapozzák, a megvalósuló kezdeményezések pedig hozzájárulnak az Egyesült Királyság liberális világrend védelmére, a nyitottság, a demokrácia és az emberi jogok fenntartására irányuló ambíciójához – anélkül, hogy direkt módon szembe fordulna Kínával. A koncepció megvalósításának első évét új partnerségek kialakítása, a térségbeli államokkal fennálló kapcsolatok erősítése, valamint számos konkrét védelmi kezdeményezés kialakítása jellemezte. Jelen tanulmány célja, hogy megvizsgálja az Egyesült Királyságnak az indiai–csendes-óceáni térség felé fordulásának okait, körülményeit, a térségbeli államokkal fejlődő kapcsolatát, valamint a felülvizsgálatban megemlített kezdeményezéseket.

Szigeti Kristóf: A kínai gazdasági befolyás Dél-Amerikában

Az elmúlt két évtizedben jelentős növeke­dés­nek indult a kínai jelenlét Dél-Ameri­ká­ban. A diplomáciai kapcsolatok mellett nagy­mértékű gazdasági elköteleződés is kialakult a régióban. Számos megálla­po­dást kötöttek a térség legjelentősebb álla­mai­val, többek között Brazíliával, Argentí­ná­val, Chilével vagy Peruval. Az elemzés célja, hogy bemutassa, mely területeken a legjelentősebb a kínai jelenlét, továbbá az ezredforduló óta milyen projekteket haj­tot­tak/hajtanak végre az ázsiai ország gazda­sá­gi szereplői a gazdasági jelenlétük, sze­re­pük, ezzel együtt pedig befolyásuk to­váb­bi kiterjesztése érdekében.

Az európai stratégiai autonómia próbája – Az új generációs francia-német-(spanyol) fegyverzeti programok aktuális helyzete és kilátásai

A francia-német miniszteri tanács 2017 júliusában döntött a jövő légi harci rendszer (Future Combat Air System, röviden FCAS) és a szárazföldi harci rendszer (Main Ground Combat System, röviden MGCS) elindításáról, melyet a felek a 2018 júniusi mesebergi és a 2019 októberi toulouse-i határozatban is megerősítettek. Amennyiben ezen programok sikerrel járnak, az egyrészt rendkívüli katonai, technológiai és politikai sikert jelentene a részes országok számára, másrészt kézzel fogható előrelépést jelentene az európai stratégiai autonómiában is. Figyelembe véve azonban a programok rendkívüli komplexitását, az egymástól eltérő francia és német szempontokat, valamint a jelenleg zajló hadiipari vitákat, joggal vonhatjuk kétségbe megvalósíthatóságukat. Az alábbi elemzésben az FCAS és az MGCS programok stratégiai-politikai kontextusát, aktuális helyzetét és lehetőségeit mutatjuk be.

Török akadály a svéd és finn NATO-csatlakozás előtt

A tanulmány bemutatja a Törökország és Svédország, illetve kisebb részben Finnország közötti konfliktus okait. Emellett a terrorizmus Törökország és nyugati szövetségesei általi eltérő értelmezését és az ebből fakadó feszültségeket helyezi a középpontba. Az elemzés arra is rámutat, hogy a kurd kérdés/terrorkérdés várhatóan a jövőben is hasonló problémákat fog okozni a NATO-n belül különböző ügyek kapcsán, amennyiben nem közelednek a percepciók és/vagy álláspontok.

Halmozódó válságok – Pakisztán és Srí Lanka az orosz-ukrán háború árnyékában

A 2022. február 24-én kezdődött közvetlen orosz támadás Ukrajna ellen történelmi jelen­tő­ségű, sorsformáló esemény az európai kon­ti­nensen. Ennek felismerését a nyugati világ összetett reakciói, és az azok nyomában járó változások elkerülhetetlenné tették a térség szakértői számára. Sokkal kevesebben hang­sú­lyozták viszont azokat a nehézségeket, me­lyeket a háború Dél-Ázsia országaira nézve idézett elő. Itt a kialakuló áruhiány és áremel­ke­dések összekapcsolódtak a korábbról ere­dez­­tethető gazdasági és társadalmi feszültsé­gek­kel. Emiatt – miközben a térség fizikai ér­te­­lemben igen távol fekszik a háborús zónától – a harcok közvetve bár, de sokkal erősebb ha­tást gyakoroltak egyes dél-ázsiai kormányok sorsára, mint például a háborús övezettel szom­­szédos kelet-európai térségben. Két ál­lam, Pakisztán és Srí Lanka sínylette ezt meg a legerősebben. Noha jelenlegi helyzetük ko­ránt sem azonos, az évek óta maguk előtt gör­ge­tett strukturális problémák első­ként a ko­ro­na­vírus-járvány, napjainkban pe­dig a háború gaz­dasági hatásaival összekapcsolódva, össze­tett, nehe­zen kezelhető válságot ered­mé­nye­zett mind­ket­­tőjük esetében. Elem­zé­sünk az ő példáju­kon keresztül mutatja be a szak­po­li­ti­kai hibák és balsze­ren­csés történelmi fordu­la­tok hatá­sa­i­nak egymásra halmozó­dá­sát, ami gazdasá­guk megrendüléséhez, és nemrég még komoly tá­mo­­gatásnak örvendő kormányaik bu­kásához ve­zetett.

Megerősített elrettentés és védelem – a NATO új stratégiai koncepciójának és madridi csúcstalálkozójának értékelése

A NATO tagállamainak állam- és kormány-fői, illetve az Észak-atlanti Szerződés Szer­vezetének partnerei 2022. június 28-30-án Madridban tartották meg a szövetség mára már általánossá vált „éves, rendes” csúcs­ta­lál­kozóját. Igaz, a február 24-i virtuális, illetve a március 24-i brüsszeli, személyes részvétellel lezajló rendkívüli csúcstalál­ko­zók után a júniusi már a harmadik NATO-csúcs volt idén. Mivel a szövetség 73 éves tör­ténete során még egyetlen évben sem tartottak három csúcstalálkozót, a 2022-es madridi csúcs valószínűleg már ezzel is különlegesként írta be magát a NATO tör­té­netébe. Ha ehhez hozzátesszük, hogy – még ha korábban nem is tervezetten, de– új ál­la­mokat is meghívtak a csatlakozásra (Finn­országot és Svédországot), továbbá új stra­tégiai koncepciót is elfogadott a szövetség, sokan alighanem történelmiként tekintenek majd a mostani találkozóra is. Különöskép­pen három okból kifolyólag: a NATO–Orosz­ország kapcsolat a hidegháború vége óta nem látott konfliktusos jelleget öltött, mert Moszkva „a legnagyobb közvetlen katonai fenyegetéssé” vált – de nem számolták fel a konzultációt lehetővé tevő kereteket és csatornákat –; ebből eredően a tagállamok védelmi képességét tovább erősítik, először valósul meg a keleti tagállamok területén ál­landó telepítés egy parancsnoki elemmel, és új hangsúlyokat kapnak a katonai el­ret­tentést célzó intézkedések; végül pedig elő­ször jelenik meg NATO stratégiai koncep­ció­ban a Kínai Népköztársaság kihívásként – óvatos egyensúlyt tartva az amerikai–kí­nai nagyhatalmi versengés és az európai–kínai gazdasági együttműködés érdekei kö­zött.

A finn és a svéd NATO-tagság és lehetséges következményeik

Sauli Niinistö finn elnök és Sanna Marin kormányfő 2022. május 15-én, Mag­da­le­na Andersson svéd­ mi­nisz­terel­nök pedig egy nappal később jelentette be, hogy or­szága csatlakozni kíván az Észak-at­lan­ti Szerződés Szer­ve­zeté­hez (NATO). Jóllehet a finn és svéd NA­TO-tag­­ság az orosz-ukrán há­ború ál­tal ki­vál­tott for­ra­dal­mi lépésnek tű­nik a két katonai töm­bökön kívüli ország biz­­tonság­po­litiká­já­ban, döntéseiket nem te­kint­het­­­­jük előz­­mény nélkülinek. Finn­or­­­szág­ban 1995-ben zajlott le az el­ső NA­TO-vita, majd 2006-ban és a 2008-as grúz-orosz há­bo­rút kö­ve­tően is­­­mét na­pi­rendre ke­rült a kérdés. A két ország az észak-at­lan­ti szövetséggel való 1990-es évek­beli kap­­cso­­lat­fel­vé­te­lt (Euro-atlanti Együtt­­mű­­kö­­­dé­si Tanács, Part­­ner­ség a Bé­­­kéért) kö­­­ve­tő­en, a 2014-es ukrajnai ese­mé­nyek ha­tá­­sá­ra szélesítette ki és mé­­lyí­tette el a NATO-val való együtt­mű­kö­­­dé­sét. En­nek eredményeként Finnor­szág és Svéd­ország erős NA­TO-part­ner­ré vált, s lé­nyegébenolyan kö­­zel állnak a szövetséghez, amennyire csak egy or­szág anélkül kerülhet, hogy hivatalo­san is tagja lenne. Közös hadgyakor­la­to­­kat tartanak, megosztják egymással hír­szerzési információikat; Svédország és Finnország egyaránt támogatta a szö­vet­­ség balkáni és afganisztáni misszióit, s part­ner­ként résztvesznek a NATO Rea­­gá­ló Erők (NRF) tevékenységében is. Mi­vel a két ország biztonság- és véde­lem­­­politi­ká­já­ról bő szakirodalom áll ren­delkezés­re, elemzésünk csupán a tag­sá­gért való aspirációhoz ve­ze­tő for­du­lat fo­lyamatát mu­tatja be, valamint azt, hogy a két or­szág mi­lyen katonai képes­sé­ge­ket hoz­hat a szö­vet­ségbe.

Forradalom vagy kiigazítás? A német haderő fejlesztésének kérdései az orosz-ukrán háború fényében

Oroszország Ukrajna elleni újabb katonai agressziója nem csupán a német–orosz kapcsolatok átértékelését kényszerítette ki 2022. február 21-27 között, hanem olyan kül- és biztonságpolitikai tabukat döntött meg, valamint védelempolitikai döntéseket eredményezett, amelyek precedens nélküliek Németország modern történetében. Bár az elmúlt két hónapban fontos fejleményeket láttunk több kérdésben is, elemzésünk nem a német-orosz kapcsolatok átalakulására, az Ukrajnának nyújtott katonai és egyéb támogatásra vagy a NATO-n belüli, a szövetség védelmi és elrettentési képességét megerősítő német lépésekre, hanem szűk fókuszban a német védelempolitikára vonatkozó – ugyancsak „forradalmiként” jellemezhető – döntésekre és ezek lehetséges következményeire, megvalósítására fókuszál. Arra keressük módszeresen a választ, hogy a védelmi kiadások bejelentett megnövelése a nemzeti össztermék (GDP) 2 százalékára, valamint a 100 milliárd euró értékű védelmi modernizációs alap mit jelent a gyakorlatban, milyen felhasználási lehetőségei vannak, és a politikai döntést követő első szakpolitikai jelzések milyen irányokra mutatnak a haderő-modernizáció és képességfejlesztés terén.

Közvetítő szerepben – Törökország és az orosz-ukrán háború

2022 február 24-én kezdődő orosz-ukrán háború számos fontos geopolitikai vál­to­zás­sal járt a környező régiókra nézve (is). A há­bo­rú hatásai – noha egyelőre messze va­gyunk attól, hogy végleges mérleget vonhas­sunk – már érezhe­tő­ek a Fekete-tenger má­so­dik leg­­nagyobb hatalmánál, Törökország­nál is. A kisázsiai állam ráadásul speciális hely­zet­­­ben van: mivel Ankara az utóbbi években Ukraj­ná­val és Orosz­­or­szág­­­­gal is igyekezett jó kap­cso­latokat kiépíteni, a háború kirobbaná­sá­val igen sajátos szituáció­ba került. Eddigi egyen­­súlyozásra épülő kül­po­li­tikája ugyanis – egy­részt Oroszország és a NATO, másrészt Uk­­raj­­­­na és Oroszország között – komoly stressz­­­­tesztnek lett kitéve. Ez a szituáció ed­dig a két fél közötti választás szükséges­ségé­­nek elodázására, a szankciópolitikából va­ló ki­ma­ra­dásra és a hely­­zethez képest mind­két féllel jó kapcsolat kialakításá­ra/meg­tar­tá­sára kész­tette Anka­rát, amely így hiteles köz­vetítő féllé vált a konfliktus során, és vél­he­tően a jövőben is ennek fenntartására tö­rek­szik majd. Jelen tanulmány a török-ukrán és a török-orosz reláció fejlődését, illetve a háború so­rán tanúsított török magatartást muta­tja be, egyúttal értékeli a török követítési törek­vé­se­ket is.

A magyar biztonságpercepció jellegzetességei

Intézetünk 2021 decemberében, 1000 fő bevonásával közvélemény-kutatást végzett a magyar biztonságpercepcióról. Elemzésünk ezen felmérés legfontosabb, elsődleges eredményeit mutatja be. Írásunkban kitérünk a magyar társadalom védelmi kiadásokkal, katonai képességekkel, szövetségi rendszerekkel, valamint társadalmi félelmekkel összefüggő informáltságának és várakozásainak vizsgálatára, illetve rövid értékelésére.

Mianmar egy évvel a katonai hatalomátvétel után – következmények és kilátások

2021 február 1-én hajnalban lezárult egy politi­ka­történeti korszak a Mianmari Állam­szö­vetség Köztársaságának életében, amikor a Tatmadaw, a délkelet-ázsiai ország fegyve­res ereje Min Aung Hlaing főpa­rancs­nok­kal az élén őrizetbe vette a 2020. no­vem­ber 8-i vá­lasz­tásokon győz­tes Nemzeti Liga a Demo­krá­ciáért párt kor­mány­alakításra ké­szü­lő ve­ze­tőit Aung Szán Szú Csí külügy­mi­nisz­ter-államtanácsossal és Vin Mjint köz­tár­sasági elnökkel egyetemben. Ezzel párhu­za­mosan pedig választási csalásokra – az­az értelme­zé­sük szerint a hatalom törvényte­len, erő­sza­kos megragadásának kísérletére – hi­vat­koz­va megakadályozta a parlament az­nap ese­dékes magalakulását is. Miután a tör­vény­­ho­zó és végrehajtó hatalom működését ellehetet­le­nítette, a Tatmadaw vezérkara sa­ját irányítá­sa alá vonta az országnak azon részét, amely fe­lett egyáltalán érvényesült a központi állam­igaz­gatás. Egy év telt el az ál­lam­csíny óta, ami egy rövid számvetésre már al­kalmat ad. Alábbi elem­zésünkben erre vál­lal­kozunk, külön fi­gyel­met szentelve az or­szág belbiztonsági helyzete ala­kulásának, az összetett válság gazdasági kö­vet­kez­mé­nyei­nek és a katonai kormányzat nem­zet­közi moz­gásterének is.

A Moszkva által követelt biztonsági garanciákról

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2021. november 18-ai beszédében Szergej Lavrov külügyminiszternek azt a feladatot szabta, hogy dolgozzon ki hosszútávú biztonsági garanciákat Oroszország számára. Az elnöki beszéd az ukrán határok közelében zajló újbóli orosz csapatösszevonás kontextusában hangzott el, melyről amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva a média először október elején számolt be. Az orosz vezetés tehát egyértelműen a katonai fenyegetésen keresztül próbálja meg tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a Nyugatot. Vlagyimir Putyin meggyőződése, hogy a Nyugat csakis az erő nyelvén ért, nem tűnik alaptalannak, hiszen – ahogy tavaly tavasszal – úgy a mostani erődemonstrációval is sikerült kivívnia Washington figyelmét. Az orosz vezetés számára a Nyugattal való jó viszony immáron önmagában nem cél, hiszen a Kreml tapasztalata szerint az nem eredményezte a múltban az orosz érdekek figyelembevételét. Elemzésünkben azt vizsgáljuk meg, milyen követelései és céljai vannak Moszkvának a tegnap megkezdett amerikai–orosz tárgyalásokkal össze­függésben.

Rejtő nyomában – magyar szerepvállalás a Task Force Takubában

2021 szeptember 28-án Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a parlamentben tartott expozéjában arra kérte az Országgyűlést, hogy támogassa a kormány döntését, amelynek értelmében a Magyar Honvédség Afganisztán után újabb harcoló műveletben venne részt a Maliban tevékeny­kedő, a francia Operation Barkha­ne fennhatósága alatt működő Task Force Takuba keretében. Miután novem­ber 9-én az Országgyűlés jóváhagyta a kérést, a történelmi döntéssel hazánk először küld kontingensnyi erőt egy Afrikában zajló „forró” konfliktus kezelésére. Az elemzés a magyar szerepvállalás kereteivel, a Takubával, illetve a mali biztonsági környezettel, valamint annak fő trendjeivel foglalkozik.

A szervezett bűnözés hatása az európai gazdasági és társadalmi helyzetre - A súlyos és szervezett bűnözés általi fenyegetettség értékeléséről szóló 2021. évi Europol jelentés ismertetése

Az Europol 2021 tavaszán, a szervezett bűnözéssel összefüggésben megjelentette a tavalyi év egészét, illetve néhány esetben az azt megelőző hosszabb időszak tendenciáit átfogó értékelését. A jelentés arra az összefoglaló megállapításra jutott, hogy a szervezett bűnözés az európai társadalmak életére továbbra is komoly fenyegetéssel bír, ezáltal pedig képes a közösségek békés életének aláaknázásra, valamint komoly pénzügyi károkat okoz az Unió egészének és a tagállamoknak egyaránt. A bűnözők az elmúlt évben kihasználták a változásokat és tiltott tevékenységeiket a válsághelyzethez igazították. A járvány közép- és hosszú távú következményei pedig további sebezhetőséget eredményeznek majd. Az elhúzódó világjárvány súlyos terhet ró az európai és a globális gazdaságra. Azt prognosztizálhatjuk, hogy a növekvő szegénységgel és társadalmi egyenlőtlenséggel járó gazdasági problémák táptalajként szolgálnak majd a szervezett bűnözés számára. Elemzésünkben összefoglaljuk a jelentés legfontosabb ál­talános megállapításait és a szervezett bűnözés által elkövetett bűncselekmények karakterisztikumait, illetve bemutatjuk a szervezett bűnözés jövőjét érintő legfontosabb tendenciákat. 

Jójárt Krisztián: Az orosz NATO-képviselet felfüggesztése és várható következményei

Október 18-án Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette, hogy Oroszország felfüggeszti diplomáciai képviseletét a NATO-ban. Az orosz döntés közvetlen előzménye, hogy a Szövetség október 6-án bejelentette, hogy november 1-jei hatállyal visszavonja nyolc orosz diplomata akkreditációját, az orosz NATO képviselet létszámát pedig tíz főben korlátozza. E rövid elemzés célja az orosz válaszlépés tartalmának ismertetése, illetve annak közvetlen és várható hosszabb távú következményeinek bemutatása.

Iszlamista és dzsihádista csoportok tevékenysége német nyelvterületen

Az alábbi tanulmány célja, hogy az elérhető nyilvános források, elsősorban a német­országi Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (Bundesamt für Verfassungsschutz, BfV), az osztrák Szövetségi Alkotmányvédelmi és Ter­rorelhárítási Hivatal (Bundesamt für Ver­fas­­sungsschutz und Terrorismusbekämpfung, BVT) és a svájci Szövetségi Hírszerző Szol­gá­lat (Nachrichtendienst des Bundes, NDB) pub­likációi, terrorelhárítási témával foglalko­zó kiadványai, valamint a kapcsolódó sajtóin­formációk alapján képet alkosson arról, hogy a német nyelvterületen működő helyi és transz­nacionális iszlamista és dzsihádista cso­portok főbb áramaihoz kapcsolódó sze­mé­lyek és csoportok milyen tevékeny­sé­get fej­tet­tek ki az elmúlt években, s állami oldalról milyen válaszlépések történtek ezek meg­aka­dá­lyozására, illetve hatásuk csökken­té­sére. Bár a keret elsőre szokatlannak tűn­het, a gya­kor­latban számos arra utaló infor­má­ció van, hogy a német nyelvterülethez tar­tozó orszá­gok iszlamista és dzsihádista irá­nyultságú kép­viselői és csoportjai között kap­csolat­épí­tés, kapcsolattartás és bizonyos fo­kú koor­di­ná­ció van, valamint egyes szerveze­tek hatá­ro­kon átívelő módon működnek.

Gazdasági nyomásgyakorlás a nemzetközi politikában. Néhány gyakorlatias szempont a gazdasági szankciók értékeléséhez

Az elmúlt években a kelet-közép-európai államok jelenős mértékben növelve védelmi kiadásaikat lehetőséget teremtettek átfogó haderő-modernizációs programok végrehajtására. Ugyanakkor egy évtizedes távlatban szemlélve kettős kép rajzolódik ki: a 2008/2009-es gazdasági válság hatására még évekig tartó drámai forráscsökkentés sújtotta a védelmi szektort, és csak a 2014-2015-ös stratégiai sokkok, elsősorban Oroszország Ukrajnával szembeni agresszív katonai fellépése változtatta meg fenyegetettségpercepciójukat, valamint a javuló gazdasági helyzet tudta a negatív trendet megfordítani. Az elemzés a Magyarország számára viszonyítási pontot jelentő kelet-közép-európai országok – a visegrádi négyek, a balti hármak és Románia – védelmi kiadási trendjeit értékeli a 2010-2020 közötti időszakban.

A védelmi kiadások regionális trendjei – Kelet-Közép-Európa

A gazdasági szankciók a diplomácia és a ka­to­­nai műveletek mellett az államok egymás közti interakcióinak harmadik meghatározó te­rülete. Ehhez képest viszonylag kevés ma­gyar nyelvű tanulmány született a gazdasági szankció­kat is magába foglaló gaz­dasági had­vi­selés elem­zési módszertanáról. Az alábbi írás célja e terület legfőbb elemzési szem­pont­jainak és ha­tásmechanizmusainak bemu­ta­­tá­sa. Széle­sebb nemzetközi irodalomra és ese­tekre tá­masz­­kod­va tárgyalja a gazdasági hadvi­se­lés faj­tá­it, értelmezi az aszimmetriát és az interde­pen­denciát ezekben a szegmen­sek­­ben, mu­tat­­ja be a belső döntéshozatal és a szank­ciós kimenetelek közötti összefüggé­se­­ket, ismer­teti a nagyobb hatalmak szank­ciós politikái­nak meghatározó ismertető­je­gye­it és végeze­tül bemutatja azokat a szem­pon­tokat is, me­lyek mentén egy-egy intéz­ke­dés sikere vagy kudarca mérhető. A tanulmány leginkább oktatási, ismeret­bő­vítési célokat szol­gál. Ugyanakkor a szerző reményei sze­rint kicsit differenciálja a gyak­ran leegysze­rű­sí­tő szakmai vélekedéseket a gaz­dasági had­vi­selés kapcsán, árnyalja az amúgy a nyugati szakirodalomban is fellel­he­tő „szank­ció-szkepszist” és segíti az elem­ző­ket a területet jellemző végle­tes gondolkodás elkerülésében.

Az afganisztáni evakuációs műveletek eddigi tapasztalatai

2021 júniusára az Egyesült Államok és szövetségesei kivonták katonai erőik nagy részét Afganisztán területéről. Ezt követően a hivatalos adatok sze­rint körülbelül 650 amerikai katona maradt Afganisztánban, akiknek az elsőd­leges feladata az amerikai nagy­kö­vetség védelme volt. A nyugati ki­vo­nulás a Talibán gyors előretörését ered­ményezte, ugyanakkor az afgán központi kormányzat és a haderő visszaszorulásának valódi sebessége még a legpesszimistább várakozások­nál is gyorsabb volt: a kormány­ha­ta­lom egyértelmű összeomlásáról be­szél­hettünk – előbb júliusban a vidéki területeken, majd augusztus első felé­ben a nagyvárosokban és Kabulban is. Az események sebességét jól példáz­za, hogy az első tartományi főváros, Za­randzs és Kabul eleste között mind­össze 9 nap telt el (augusztus 6 és 15). A gyors összeomlás komoly ki­hí­vás elé állította az Egyesült Államokat és szövetségeseit, akiknek a helyzet rom­lásával párhuzamosan kellett meg­szervezniük és végre­haj­ta­niuk az evakuációs műveleteket. Mindez azért is bír kiemelt jelentőséggel, mert a NATO először találta magát olyan hely­zetben, amelyben gyorsan kellett sok embert kimenekíteni egy távoli ré­gióból, alapvetően nem harcoló mű­ve­let keretében – az így szerzett tapasztalatok pedig kulcsfontosságú­ak lesznek a jövőben is. E gyors­elem­zés célja, hogy áttekintse, hogyan zaj­lott le az afganisztáni evakuációs mű­ve­letek első szakasza a Talibán elő­re­törését és Kabul elestét követően. Az elemzésnek nem célja az afganisztáni háború eredményeinek/kudarcainak ér­tékelése, sem pedig az afgán kor­mány­erők összeomlásának vizsgálata. Csupán azt foglalja össze, hogy a rendelkezésre álló adatok, sajtóhírek és helyszíni beszámolók alapján az érintett NATO tagországok milyen erőkkel és eszközökkel vettek/vesznek részt az evakuációs műveletben, majd pedig néhány következtetést fogalmaz meg a műveletek ki­vi­te­le­zésére és az európai országok evakuációs képességeire vonatkozóan. Mivel az afganisztáni hely­zet továbbra is dinamikusan változik, így az itt feltüntetett adatokat is érdemes körül­te­kin­téssel és kellő óvatossággal kezelni, hiszen azok a napi fejlemények hatására is változnak.

Törökország Afganisztánban 2021 előtt – és után?

A 2021. június 14-i brüsszeli NATO-csúcstalálkozó egyik meglepetése volt az a török bejelentés, miszerint Törökország megfelelő amerikai diplomáciai, logisztikai és pénzügyi támogatás esetén vállalná a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtér védelmét az amerikai és NATO-erők szeptember 11-ig tervezett kivonulása után; mindezt potenciálisan Pakisztánnal és Magyarországgal együtt. A javaslatról Recep Tayyip Erdoğan török elnök és Joe Biden amerikai elnök a csúcstalálkozó alkalmával egyeztetett. Ez volt a két elnök első személyes találkozója Biden januári beiktatása óta. A török javaslat részletei azóta sem nyilvánosak, az viszont látható, hogy folyamatosan zajlanak az egyeztetések az amerikai és török fél között a kérdésben. Elemzésünk a török bejelentés apropóján áttekinti Törökország eddigi afganisztáni szerepvállalását és az azt megalapozó török érdekeket, valamint sorra veszi a jelenleg rendelkezésre álló, korlátozott információk birtokában a török jelenlét kabuli meghosszabbításával kapcsolatosan felmerült aggályokat.

Erő és diplomácia. Az Egyesült Államok stratégiai érdekei és lehetőségei a Biden-kormányzat időszakában

Fél évvel Joe Biden hivatalba lépését követően már láthattuk az adminisztráció első kommunikációs üzeneteit és cselekvési elképzeléseinek előzetes körvonalazását, miközben több kérdésben Washington egyenesen lépéskényszerben volt. Az elnöki hatalom átvételekor a nemzetközi politikai és stratégiai folyamatok azonnali és határozott cselekvést kívántak a koronavírus-járvány és hatásainak kezelésében. Emellett az intézményi hatalomátadás és a szakapparátus Donald Trumptól örökölt működési nehézségei ellenére is lendületesen látott hozzá az újjászerveződő külügyi apparátus a szövetségesi kapcsolatok és multilaterális intézmények megerősítéséhez.

Stratégiai szolidaritástól egy új „transzatlanti alkuig”? – Joe Biden európai körútjának mérlege

Elnökként 2021. június 10-16. között került sor Joe Biden első európai látogatására. Az Egyesült Államok 46. elnöke sűrű, tartalmas és fárasztó programot bonyolított le európai körútjának hét napja alatt. Tárgyalt Boris Johnson brit miniszterelnökkel, részt vett G7 országok cornwalli csúcstalálkozóján, illetve a brüsszeli NATO-csúcson. A belga fővárosban tárgyalt az Európai Unió vezetőivel is, s végül Genfben találkozott Putyin orosz elnök­kel.

Mivel az elnöki körútra egy olyan időszak után került sor, amikor nyilvánvalóbbá vált, hogy a nemzet­közi rendszer egy poszthegemoniális korba lépett, amikor az Egyesült Államok és Európa kapcsolataiban komoly feszültségek jelentek meg, s a transzatlanti viszonyt leginkább a kölcsönös bizalmatlanság jellemezte, amikor az Egyesült Államoknak, és Európának komoly belső vitákkal és száz év óta a legnagyobb egészségügyi válsággal kell szembenéznie, Joe Biden európai látogatását felfokozott média és szakértői érdeklődés előzte meg és kísérte. Elemzésünkben mi is az amerikai elnök európai körútjának mérlegét igyekszünk megvonni és értelmezni.

Az Európai Unió terrorfenyegetettsége 2000 és 2019 között, a számok tükrében

Intézetünk legutóbb 2012-ben jelentetett meg hosszabb időszakra (a 2004–2011 közötti nyolc évre) vonatkozó, statisztikai adatokra alapozott terrorfenyegetettség-elem­zést. Akkor az amerikai kormány által alapított Nemzeti Terrorellenes Központ (NCTC) Worldwide Inci­dent Tracking Sys­tem (WITS) nevű online adatbázisa alapján mutattuk be a világ ter­­rorfenyegetettségének alakulását, két rész­ben.

Ebben az évben úgy döntöttünk, hogy is­mét készítünk egy statisztikai adatokon nyugvó viszonylag részletes terrorfenyege­tettség-elemzést, amelynek összesített végeredményét a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás 20. évfordulójára tervezzük megjelentetni. Mivel a WITS adatai 2012-ben bekerültek a Marylandi Egyetem National Consortium for the Study of Terrorism and Responses to Terrorism (START) Global Terrorism Database (GTD) adatbázisába, elemzésünk erre az online formában is elérhető adatbázisra támaszkodik. A GTD napjainkig csak 2019-ig tette nyilvánosan elérhetővé adatait, ezért vizsgálatunkat a 2000 és 2019 közötti időszak két évtizedére kell korlátoznunk. Bár a GTD nem tartja számon önálló földrajzi régióként az Európai Uniót, elsőként mi mégis közvetlen szélesebb környezetünk, az EU 2000 és 2019 közötti terrorfe­nyegetettségének jellemzőit mutatjuk be.

Tanulmányunkban a terrortámadások számára, időbeli dinamikájára, jellegére és leggyakoribb elkövetési módjaira (ezen belül az öngyilkos merényletekre), sikerességi és sikertelenségi mutatóira, a merényletek halálos és sebesült áldozatainak számára, illetve az elkövetők kilétére térünk ki az Európai Unió egészére, illetve a különböző szempontból leginkább fenyegetett EU-tagállamokra koncentrál­va.

Mivel az elnöki körútra egy olyan időszak után került sor, amikor nyilvánvalóbbá vált, hogy a nemzet­közi rendszer egy poszthegemoniális korba lépett, amikor az Egyesült Államok és Európa kapcsolataiban komoly feszültségek jelentek meg, s a transzatlanti viszonyt leginkább a kölcsönös bizalmatlanság jellemezte, amikor az Egyesült Államoknak, és Európának komoly belső vitákkal és száz év óta a legnagyobb egészségügyi válsággal kell szembenéznie, Joe Biden európai látogatását felfokozott média és szakértői érdeklődés előzte meg és kísérte. Elemzésünkben mi is az amerikai elnök európai körútjának mérlegét igyekszünk megvonni és értelmezni.

Kivonulás Afganisztánból – Egy politikai döntés és várható következményei

oe Biden amerikai elnök – NATO-szövetségeseivel folytatott előzetes egyeztetést követően – 2021. április 14-én jelentette be az amerikai katonai erők kivonását Afganisztánból 2021 őszéig, ami a transzatlanti szövetség szerepvállalásának átalakulását is magával vonja. Értékelésünk a döntés motivációira mutat rá, mérlegelve a várható hatásokat rövid- és középtávon az Egyesült Államokra és szövetségeseire nézve.

Hogyan hatott a COVID-19 járvány a bűncselekmények alakulására? A 2020. november 11-i Europol jelentés ismertetése

A COVID-19 világjárvány elsősorban egy globális egészségügyi krízis, amely annak egészségügyre gyakorolt következményei mellett, jelentős és hosszan tartó hatást gyakorol(hat) az európai szervezett bűnözéssel, valamint a terrorizmussal összefüggő tendenciákra egyaránt. Az Europol 2020 márciusától, az első európai korlátozó intézkedések bevezetésétől kíséri figyelemmel a vírushelyzet bűncselekményekre gyakorolt hatását. Elemzésünkben a COVID-19 járvány első nyolc hónapjának tanulságait összefoglaló Europol jelentését ismertetjük.

2020 – A felkészülés éve a NATO-ban

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára 2021. március 16-án hozta nyilvánosságra éves jelentését, amely aktuálisan az észak-atlanti szövetség 2020-as évét összegzi. Bár a 2020-as év sem szű­kölködött kihívásokban, élen a koronavírus-járvánnyal, amely súlyosan érintette a szövetség tagállamainak lakosságát, az elmúlt évet mégis „a felkészülés éveként” jellemezhetjük – az előttünk álló változásokra való felkészülés jegyében. Értékelésünkben e fejleményeket tekintjük át, kiemelve az új stratégiai koncepció előkészítéséhez, a koronavírus-járvány kezeléséhez, valamint a védelmi képességek megerősítését lehetővé tevő védelmi kiadásokhoz kapcsolódó elemeket.

Joe Biden Ázsia-politikájának kiindulópontjai

Donald Trump elnökké választásával az Egyesült Államok és az ázsiai térség kapcsolataiban a legvisszafogottabb értékelés szerint is szokatlan jelenségek ütötték fel fejüket. Az új elnök kommunikációs stílusa, erősen médiaérzékeny személyisége, valamint az addigi együttműködés kereteit megkérdőjelező hajlama érezhető elbizonytalanodást eredményezett a kelet-ázsiai államok kormányaiban az amerikai külpolitika alakulását illetően. Trump megközelítése valóban eltérő volt elődjeiétől, ám az amerikai stratégiai érdekek nem változtak meg kormányzása alatt. A Kínai Népköztársasággal való határozottabb szembefordulása pedig szinte természetszerűen következett, nem is annyira az elnök világszemléletéből, hanem a hatalmi politikai építkezés logikájából. Mindemellett az önmagára hatékony problémamegoldóként tekintő államfő kevés valódi megoldással szolgált az ázsiai dilemmákra hivatali ideje alatt, meggyengítette viszont az amerikai biztonsági garanciák hitelét és egyes esetekben kellemetlen helyzetbe hozta a szövetséges kormányokat tranzakcionalista külpolitikai logikájából fakadó követeléseivel.

Szélsőséges politikai tendenciák a német haderőben

Az elmúlt évek során a német haderő (Bundeswehr) többször is a médiakritikák fókuszába került. Ezek egy része volt csak köthető azonban a haderő tartós alulfinanszírozottságából fakadó készenléti és humánerőforrás problémákhoz. A botrányok másik köre jellemzően abból fakadt, hogy számos eset alapján a német haderőn belül jelentős problémát okoz a szélsőséges tendenciák jelenléte. Különösen aggasztó hírként járta be a médiát az úgynevezett Hannibal-hálózat felderítése, amelynek célja az volt, hogy tagjai államcsínyt hajtsanak vég­re az úgynevezett X napon (Tag X). Magyarországnak elemi érdeke, hogy az egyik legfontosabb biztonság- és védelempolitikai szövetségeseként és kiemelt hadiipari partnereként számon tartott Németország hadereje mentes legyen a szélsőséges elemektől. Éppen ezért jelen elemzés cél­ja, hogy átfogóan vizsgálja a különböző jelen­tések, tanulmányok és vizsgálati dokumentumok alapján elérhető információkat a Bundeswehren belüli szélsőséges tendenciákkal kapcsolatban. A tanulmány először rö­viden áttekinti a német társadalmat érin­tő szélsőséges esetek alakulását. Ezt követően bemutatja a németországi fegyveres szer­vezeteken belüli szélsőséges tendenciákat, különös figyelmet fordítva a haderő esetére. Végül pedig a német haderő külön­leges műveleti képességét biztosító Kom­mando Spezialkräfte (KSK) esetét elem­zi, mely alapján az is kirajzolódik, hogy a szélsőséges esetekből fakadó problémák a haderő alkalmazhatóságát is korlátozhatják.

A 2021. évi mianmari katonai hatalomátvétel háttere

2021. február 1-én hajnalban a mianmari fegyveres erők – pontot téve bő tíz esztendőnyi demokratizálódási kísérlet végére – újfent magukhoz ragadták az ország kormányzását. A 2020. novemberi választásokon győztes kormány vezetőit őrizetbe vették, Min Aung Hlaing tábornagy-vezérkari főnök pedig saját kezébe vette az 54 milliós ország irányítását, egyéves szükségállapotot hirdetve. Rövid elemzésünk a katonai hatalomátvétel hátterét és lehetséges hatásait veszi számba

Az amerikai globális katonai jelenlét hangsúlyeltolódása a 2010-es évtizedben

Az amerikai globális katonai jelenlét hangsúlyeltolódását formálisan és a stratégiai narratíva szintjén a szakértők a 2012-es Védelmi stratégiai iránymutatáshoz (Defense Strategic Guidance) és az „Ázsia felé fordulás” gyakorlati elemeihez (pivot/rebalancing) kötik. Ezt követően az ázsiai–csendes-óceáni térség az amerikai stratégiai dokumentumokban is egyre nagyobb jelentőséggel jelent meg, ami 2020-ra koncepcionálisan „kiszélesedett” indiai- és csendes-óceáni térséggé (Indo-Pacific). Ezzel a ma már egyértelműen globális kihívónak és „revizionista” – a liberális nemzetközi rend átformálását célzó – hatalomnak tekintett Kína ellensúlyozása, stratégiai bekerítése lett a cél a térség legerősebb államaira (Japánra, Indiára és Ausztráliára) és számos kisebb helyi szövetségesre (Dél-Koreára, Tajvanra, a Fülöp-szigetekre, Vietnamra – alapozva az amerikai katonai stratégia elemeit. Az érem másik oldala az európai jelenlét fokozatos csökkentését foglalta magában – még úgy is, hogy 2014 óta Oroszország stratégiai feltartóztatása az előretolt jelenlét megerősítésével és az elrettentés eszközével a NATO keretein belül nagyobb hangsúlyt kapott. E két markáns változás a nagyhatalmi versengés 21. századi újjáéledését jelenti, amelyre az Egyesült Államoknak reagálni szükséges. Ugyancsak lényeges, és a globális átcsoportosítást lehetővé tevő – változás volt a két nagy fegyveres konfliktus, az afganisztáni és iraki „stabilizációs műveletek” lényegi lezárása (úgy, ahogy). Elemzésünk a stratégiai diskurzus főbb vonalaira és az amerikai Védelmi Minisztérium adataira alapozva ezt a globális hangsúlyeltolódást mutatja be és értelmezi.

A közbiztonságra fordított kiadások alakulása és szerkezete Magyarországon

Elemzésünk a közbiztonsági kiadások témakörében korábban megjelent tanulmányunkat kívánja aktualizálni és kiegészíteni. A 2015-ben történt menekültválság következtében, a közbiztonság igénye mind a közéletben, mind a politikai térben és kommunikációban előtérbe került, aminek számos következménye lett. Ezen következmények közül írásunkban a közbiztonságra fordított kiadások alakulását kívánjuk megvizsgálni. Elsődlegesen arra a kérdésre keressük a választ, hogy a fentiek következtében valóban többet költöttünk-e az elmúlt években a közbiztonság finanszírozására, és az e területre költött források szerkezete változott-e az évek során? Azaz a közbiztonság társadalmi felértékelődése tetten érhető-e a kiadásokban is, vagy ennek hiányában kizárólag pusztába kiáltott szavakkal szembesülünk?